Más vagy mint a többség? Nem veled van a baj. Vagy mégis?!

Érezted már, hogy nem illesz sehová? Gyötört már a meg nem értettség? Volt már, hogy bűntudatot keltett benned az az apró tény, hogy van véleményed és néha ki is mondod? 

Életünk során előfordulhatnak helyzetek, amikor hiába teszünk bármit, semmi sem lesz elég jó. Szeretünk, azt érezhetik, fojtogatunk az érzelmeink kifejezésével. Nem mutatunk semmit, érzéketlen jégcsapnak könyvelnek el. Jószívűek, segítőkészek vagyunk, kihasználnak. Nem törődünk a földön fekvővel, szemellenzősnek, kegyetlennek, felszínesnek látnak... Röviden, lehetünk akármilyenek, tehetünk bármit, az ítélkezés fekete felhőként ott lebeg felettünk és egyik pillanatról a másikra a nyakunkba zúdíthat olyan özönvizet, amibe egyszerű belefulladni, ha nem vigyázunk. Fel tudunk készülni? Van erre valami védekezési stratégia? Van ellenpólus, pozitív megerősítés? Netalán már ott tartunk, hogy nem törődve a következményekkel átgázolunk saját életünkön önös érdekeinket nézve kizárólag?

Hátra kell hagyni azokat az embereket, akikkel már "nem tudunk mit kezdeni". Érző lények vagyunk, nem tárgyak, amik ha elromlottak szemétbe velük. Ha bántanak az fáj, oda-vissza érvényes mindenkire. Nem lehetünk felelőtlenek magunkkal és másokkal szemben sem. Ugyanúgy vállalnunk kell gondolataink, érzelmeink, tetteink és kimondott szavaink következményeit is. Valóban nehéz ez? Kihalt az, hogy tekintettel legyünk alapjáraton egymásra, mindenféle érdek nélkül, csak úgy egyszerűen? Túlzottan valóságtól elrugaszkodott lenne, inkább feküdjünk vissza, álmodni tovább? Mert az a divat, hogyha Józsika, Pisti, Mari nem teszi meg ezt vagy azt, akkor én sem, csak azért se. A düh, a sértettség, a bosszú. Negatív érzelmek tömkelege a bábjátékos és mi gyarló emberek marionett bábúként csuklunk össze a súly alatt. Pszichológushoz fordulunk, függőségekhez nyúlunk, kommunikálás helyett. A bocsánatkérés luxus, önkritika minimális szinten működik, mindig más a hibás. Ami nem megy tűzre dobjuk, mosva kezünket, mi megpróbáltuk. Vagy bele sem kezdünk, hisz úgysem lesz eredményes.

Az érzelmes embernek az élet a halál. Mivel érzékenyebb a radarja mások érzelmeire, így gyakorlatilag már meg van lőve, pedig csak köszöntek neki, hogy "Szia". Egy mélyebb beszélgetés után, meg már szabad időponttal várja a dilidokija... Inkább ki se nyissa a száját, ha a téma a véleményformálás, mert úgysem érti senki, hogy csak közvetíti a látásmódját. Mert a legtöbben félreértik, és rásütik, gonosz, kritizáló, megmondó ember, követelőző, aki másoktól mindent csak elvár. Csupa szép jelző. Szóval az ilyen ne beszéljen, ne látszódjanak rajta az érzelmei. Pókerarccal, hideg szívvel építse ápolja kapcsolatait, mert így legalább védi magát és a környezetét egyaránt. Pórul járhat az aki jó és tisztalelkű. Nagy pofonokat kaphat. Ahogy a gonoszság, ártó szándék is visszaüthet. Mert elvileg minden körbe jár. Mindenki megkapja, amit megérdemel.

Viszont nem minden fekete vagy fehér. A szürke ötven szín árnyalatát sem vesézi ki ez az írás. Ebből kiindulva tehát még örök érvényű, hogy minden ember más. A megélt dolgok sem egyformák. Mindenki látott gyermekkorában egy mintát, amiből később táplálkozik és beépít elemeket saját mindennapjaiba. Ebből indulunk ki. De ezek sem sablonosak. Saját életünket, magunkat belülről nehezebb látni, mint külső szemlélőként megítélni. Így valószínűleg az emberek nem úgy látnak minket vagy a létezésünket mint mi odabentről. Tehát nem válthat vörösre a fejünk a méregtől, hogyha véleményt alkotnak rólunk. Mert nem határozhatjuk meg, hogyan látnak mások, nem programozhatunk érzelmeket beléjük. Igen, fájhat a felszínesség, az empátia nullával való egyenlősége. Az, ha nem fogadnak el, nem becsülnek meg, annak ellenére sem, hogy jó emberek vagyunk. Sajnos vannak dolgok, amivel nem tudunk mit csinálni. 

Nem kell szemet hunyni minden felett, átesve a ló túloldalára tenni rá magasról. Ha elvetjük a sulykot és így hozunk döntést, könnyen lehet, hogy életünk további részében bánni fogjuk. Tudnunk kell néha félretéve dacunkat, büszkeségünket kimondani "Bocsánat". Ha tényleg hibáztunk.
Mivel nem vagyunk tökéletesek, ez mindenkivel előfordul.