Csak egy nő a sok közül...
Most egy olyan nő gondolatait olvashatod, aki már nem naiv és hiszékeny, megélt, túlélt pár dolgot...
Akkor is felállt a padlóról, küzdött tovább magáért és megcsinálta, mikor teljesen magára hagyták vagy csak egyszerűen ránéztek annyit mondva: "Erre úgy sem vagy képes, neked ez túl nehéz, add fel!"
Tapasztalta, mi a testet darabokra szedő, nem csillapuló fájdalom, mikor már legszívesebben saját kezével csonkolná végtagjait, csak hogy ne érezze tovább a kínt.
De mégis minden esetben túlélte.
Akkor is, mikor már tényleg tényleg tudta, nem bírja tovább, ehhez már nem elég erős. A szíve egy darabja meghalt és sosem éled már fel.
Mikor csak a test teszi automatikusan a dolgát, mert agyat az értetlenség és a "miért pont én" , "Azt hittem, ez most más lesz..." gondolatok uralják, a szívet pedig maga alá temeti a gyász...
...és ismét újraépítette magát a semmiből
Sebek tarkítják lelkét, amik már behegedtek, viszont el nem múlnak. Bezárt már maga mögött ajtókat. Leckeként, tapasztalatként él benne mindegyik zár kattanása. Mind megviselte, de erősebbé is tette. Nem néz hátra. Tudja, ami mögötte van, az okkal van ott. A múltat nem feltétlenül kell bolygatni. Nem véletlen, hogy úgy történtek a dolgok, ahogy.
Ahogy senki, Ő sem szeretne már csalódni, de még így sem vesztett jó szándékából és nem fél teljes szívvel szeretni. Tudja, hogy a kapcsolatok nem csaták, melyekben a felek ellenfelek. Nem legyőzés, alázás vagy bántás a cél, hanem egymás erősítése. Ha valami elromlik, nem eldobni kell, hanem hajlandónak lenni a hiba megtalálására, javítására, változtatni hozzáálláson, látásmódon. Nem vár lehetetlent senkitől. Csak annyit, hogy kiegyenlített legyen az adok-kapok. Alapvetően nem tud ártó vagy rossz szándékkal fordulni az emberek felé. Óvatos, néha gyanakvó, de a jót feltételezi. Mindent okkal tesz, ha kiabál veled magából kifordulva vagy ha csak csendben ül, mindent mögöttes érzelem generál benne. Két lábbal áll a földön. Felméri és átgondolja a helyzeteket amiben van. Unalomból, "Csakúgy, miért is ne. Gerjesszünk egy kis káoszt" alapon nem tesz semmit. Tényleg figyel. Nem megváltoztatni akar, csupán megmutatni, hogyan látja a környezetében élőket.
Viszonylag normális, általános élete van, mint bárkinek barátokkal körbevéve. Nem panaszkodhat. De emellett nyughatatlan, szabadságra éhes, buzog benne a tenni-segíteni akarás, mindenre kíváncsi mindent megérteni vágyó, folyamatosan menne, felfedezne, új embereket, helyeket ismerne meg. Világot látna, mindegy hol, csak út legyen a lába alatt és megélhessen minden pillanatot, élményeket amiket egy ilyen kaland tartogathat. Persze mindezt nem egyedül szeretné átélni. Nem hisz már a Disney mesékben tudja, az élet nem egy regény, de azért néha álmodik a saját kis "boldogan éltek amíg meg nem..."-jéről azzal a bizonyos férfival, akit neki szánt a Sors. Aki kicsit hasonló, mint Ő, aki látja lelkének minden részét és szereti, úgy, ahogy van, ezekkel együtt, mert tudja, hogy így teljes. Akivel nyugodt kiegyensúlyozott életet élhetne, és ha úgy adódna, egyszer beutazhatná a világot. Visszatérve pedig bedarálhatná őket a hétköznapi lét. Aztán majd öregkorukban ha felidézik ezeket az emlékeket a házuk teraszán ülve szerelmével, mosolyogjon tudva, hogy: Ha csinálunk valamit, akkor csináljuk rendesen.... és büszkén ránézve párjára, szeretettel telve mondhassa: "Megcsináltuk apjuk! Senki mással nem tudtam volna végig vinni ezt, csak veled! Köszönöm, hogy vagy nekem! Mindennél jobban szeretlek!"