Bárcsak...
2019.05.12
Sokak szerint hallgatag, magamba forduló vagyok.
De miért beszélnék, ha nincs mit mondanom?
Lelkem fájdalmas sikolya ver visszhangot bennem,
csendesen szabadságom vágyom.
Éjjelenként arról álmodom, szabadon szállok,
Nincs fék, gát, ami megállít.
Előttem, mögöttem csak a végtelent látom.
Bárcsak lenne valaki, aki szabad lelkem érti,
Aki velem együtt repül, a magasságtól nem szédül.
Valaki, ha kimerülök két karjába zár,
Valaki, aki mellett a kétség nem kínoz,
aki mellett végre nyugodtan alhatom.
Akivel a reggel ködében ébredve
Nem vegyül bűntudattal a tegnap emléke.
Mert szemébe nézve láthatom a régen áhított
Gyengédséget, szeretetet és azt,
hogy elfogadja teljes valómat
Valaki, aki nem nézi rossz szemmel,
ha tombolok kikelve magamból.
Mert tudja, ez is én vagyok.
Inkább kezemet fogva velem tart
Az összes kalandban, elengedve magát.
Mielőtt beszippantana minket újra
a hétköznapi, olykor színtelen valóság.
Bárcsak lenne valaki, aki szabad lelkem érti,
Aki velem együtt repül, a magasságtól nem szédül.
Bárcsak végre rám találna,
Aki mellett az lehetek, aki nem voltam már rég.
Felszabadítaná bennem azt, aki vagyok
Önmagam eltemetett emléke.