A megtiport lélek egyenes következménye a nullával egyelő önbizalom

Sok segítő célzattal készült cikk szól arról, hogyan lehet egy rossz kapcsolatból kikecmeregni és a fájdalmas szakítás után újra talpra állni. Tanácsokkal látnak el, mit és hogyan csináljunk és természetesen picit meg is simogatnak ezek az írások, hogy nyugodjunk meg, idővel minden helyrebillen, mi pedig eléggé faszányosak vagyunk, hogy az egy milliomodik botlás után, pár átbömbölt éjszaka után is kihúzott háttal, felemelt fejjel és a kialvatlanságtól karikás szemmel tovább lépjünk. - Mint sebzett vadakhoz, úgy szólnak hozzánk ezek az írások, utat keresve fájdalomtól búskomor szívünkhöz. A sikerük változó de mind olvasunk néha ilyeneket aki letagadja, az füllent. Elhitetik, vár ránk valahol az Igazi, hisz mindenki megérdemli, hogy átbaszás és játszmák nélkül szeressék. De meddig jó a megtörtséget dédelgetni? Saját magunk robot üzemmódba kapcsolt változataként élni, tenni a dolgunkat rutin szerűen, miközben a fájdalom emészti a lelkünk? 

Semmi sem egyszerű. A szerelem meg végképp nem. Egymásba szeret két ember, rózsaszín köd-boldogságfelhő, lebegés... Aztán egy idő után fájdalmasan reccsen a derekunk, mikor földet érünk, mert vége. Jó esetben pár hónap alatt túl van rajta az ember. Bár a tapasztalat tüskéje meg-megszúr olykor. Rosszabb esetben évek telnek el, mire felgyógyul romjaiból a szív. A szétválás olyan beidegződéseket hagy maga után, amik talán egy életre nem felejtődnek. Álarcok mögé rejtőzünk, nehogy valaki újra felszakítsa a látszatra behegedt sebeinket. Büszkeségtől fűtve érezzük, többé nem engedjük magunkat megalázni. De annyira összetört az ex, hogy szerethetetlennek érezzük magunkat. Miközben egyébre se vágyunk csak arra, hogy szeressenek. Más férfiaktól várjuk a megerősítést, a meggyalázott önbizalmának újraépítését, a biztosítékot: Jó nők vagyunk. 

Valóban más írásba adott atombiztos véleménye kell, hogy az önbizalmunk újra szikrát kapjon? Egy hosszabb kapcsolat végeztével általában mi nők főnixmadárként hamvainkból újjászületünk: Új hajfazont vágatunk, frissítjük a ruhatárunkat, kondi bérletet váltunk, új életmódba kezdünk. Persze nem mindenki csinálja pont így ezeket, nyilván, viszont a lényeg nem változik: Egy idő után tovább lépünk. Logikusnak tűnik a kérdés: Ezek után, hogy újraépítettük magunkat egy olyan ember bántásából, aki valószínűleg nem értékelte, hogy az élete része vagyunk, tényleg egy másik hím megerősítése kell, hogy: "bomba vagy bébi"? Komolyan? Ez a sablon kell? Ugyan már, hisz elszúrt helyzetből lehet jót kihozni. Tehát ha már nem pusztultunk bele az elhagyás kínjába, akkor már minimum az, hogy megveregethetjük tükörbe nézve a saját vállunkat, hogy ez igen babám! Tudnunk kell, mennyit érünk és nem féltékenykedő hajtépés árán mindenen és mindenkin átgázolva férkőzni a férfi kegyeibe. Mert az az alfahím aki csak minket akar, úgyis minket vesz észre és nem pedig a szomszédlányt vagy épp egy barátnőnket. 

Fontos a férfivélemény, mert a szerelem és a szex jól működő együttállása színesíti mozgatja, tartja egyensúlyban és teszi egésszé a világunkat. De nem mindenáron. Először tudnunk kell saját magunkért, magunknak jó nőnek lenni. Mert mindannyian azok vagyunk, akkor is egy-egy nem előnyös párválasztás miatt ezt nem hallottuk és éreztük eléggé a másik által.

... és hogy ne csak mindig a nőkről legyen szó, mi van a Férfiakkal? Ugyanez, csak pepitában. Mert ők nem vállalják fel, hogy összetörte egy-egy gonosz liba a szívüket és beléjük törölte a lábát, mielőtt becsapta volna az ajtót egy "Végeztünk, te szemét disznó" amazonkiáltással. Legalább annyi önbizalom hiányos férfi van mint nő. Minkét nemre igaz Képesek vagyunk akár (többször) egy éjszakás kapcsolatba is bonyolódni, csak hogy érezzük akár egy kaland erejéig, elég jók vagyunk. Vagy szimplán a kockázat csökkentése miatt, hogy újra összetörjenek. Így a kiüresedés, a "nekem nem ez kell" érzése az, ami kísérni fog.  

Hisz mindannyian szeretetteljes, élmény és érzelem gazdag párkapcsolatra vágyunk. Még a magányos farkasok is.
Viszont a múltban elszenvedett sérelmeink, félresiklott kapcsolataink miatt ne büntessük egymást. Attól, hogy az ex szemét volt, még a többi ember nem az, ne ítélkezzünk. Nem jó, a beskatulyázás. Értékesek vagyunk és nem nehéz ezt észrevenni, csak bíznunk kell magunkban, a megerősítés elsősorban belőlünk fakad körülményektől, környezettől függetlenül. A külső visszacsatolás csak hab a tortán.